A cikkem címe tkp a legkonzervatívabb konzervativizmus is lehetne, ami már szinte felesleges is, hiszen olyasmit tartok „abszolút jó”-nak, ami nem is lehetne másmilyen. (BS 1996-os írása)

(A cikk szövege csaknem teljes egészében az 1996-os BROWN NOTES esszéalbumomból származik, melyet minimálisan egészítettem ki a jelenlegi publikáláshoz.)

***

A VILÁG JÓ ÚGY, AHOGY VAN!

Miért?

A válasz röviden: mert állandó törvények uralják,

és ez az állandóság idővel kiismerhető,

megérthető és felhasználható.

Pl. Lásd a színképelemzés óriási szerepét a csillagászatban: a fényévekre lévő objektumok összetétele ugyanúgy vizsgálható a színképelemzéssel, mint a Földön. Ebből tudhatjuk, hogy az Univerzum távoli szegleteiben is ugyanazok az anyagok léteznek, amiket mi itt műár feltérképeztünk.

Vagy: a kémiai ismereteink egy az egyben felhasználhatók minden tudományterületen, ami az anyagminőséggel, anyag-átalakításokkal foglalkozik, legyen az a metallurgia, a gyógyszerészet, a bioüzemanyagok előállítása vagy a gasztronómia.

Ha nem így lenne, akkor csak passzív szemlélői lehetnénk a minket körülvevő világnak és nem közreműködői.

Pl. Az ember hajlékot tud építeni magának, amivel meg tudja védeni magát a környezeti viszontagságokkal szemben; az ember tüzet tud gyújtani (igaz, a modern embernél ez már javarészt ismeretlen képesség) és ezt a maga hasznára tudja alkalmazni, és sokkal hamarabb tudott olyan folyamatokat létrehozni a tűz segítségével, mint ahogy megértette a valóban működő folyamatokat (lásd pl. a fémművesség megjelenése, és a teljes tudományos leírása közötti kb. 6000 évet); az ember a járványokat aktívan képes nemcsak megfékezni, hanem megelőzni is a védőoltásokkal; az ember az extraszomatikus információrögzítéssel minden egyed részére lehetővé tudja tenni, hogy saját időbeliségén messze túlnyúlva láthasson bele faja és a megismert világ történetiségébe, stb., stb., stb. …

Ha volna egy olyan isten, aki úgy tevékenykedne, mint ahogy azt pl. a keresztények elképzelik, akkor igencsak bajban lennénk, hisz’ amit megismertünk, arról kiderülne, hogy nem úgy van.

Pl. A csodák hétköznapi jelenségek lennének – felesleges lenne a világ törvényszerűségeit feljegyezni, megérteni akarni, hiszen ezt bármikor felülírhatják az isteni szándék cselekedetei, amik azonban „kifürkészhetetlenek”; az ima befolyásolná a világot – soha nem tudhatnánk, hogy valamely esemény valaki a kedvéért történt-e, vagy csak spontán; stb.

Persze ilyesmi előfordul, hogy valami olyasmi történik, amire nem számítottunk, amit el sem tudtunk volna képzelni, de akkor rendszerint kiderül, hogy a „csoda” egy addig figyelembe nem vett tényező, ami (vagy annak előfordulási esélye) viszont eleve benne volt a folyamatban, csak a körülmények nem húzták alá, nem emelték ki olyan állapotba és formába, hogy számunkra érzékelhető hatást váltson ki.

Pl. Az alkémia „aranykora” éppen az az időszak volt, amikor aranyat akartak, de nem tudtak előállítani – ellenben alaposan feltérképezték a kémia alapvető törvényszerűségeit, amiket a mai napig alkalmazunk; a tudománytörténet egyik jópofa húzása az volt, amikor Rutherford kísérletében egy alig pár atomnyi vastagságú aranyfüstlemezen átlőtt alfa-részecskék mozgása igazolta kétséget kizáróan, hogy az atommag mérete több nagyságrenddel kisebb az atom „külsőleg” mérhető méreténél. Ez volt az első határozott lépés az az anyag belső szerkezete felé; a színképelemzést már említettem – felfedezése óta minden anyagminőséggel foglalkozó tudományágban hétköznapossá vált a használata, stb., stb., stb., …

Azok után azt is belevehetjük a vizsgálódásunkba – erről pedig az szokott kiderülni, hogy a felismert apróságot azután mindig ki lehet mutatni az adott jelenségben.

Szóval a világ „állandó” törvényekkel „dolgozik”, függetlenül attól, hogy a mi figyelmünk mi mindenre terjedhet ki. Nincs arról szó tehát, hogy a „természet alkotója” adagolta nekünk a tudást, és mindig csak annyit mutatott meg, amennyit felfogni voltunk képesek.

Nem, nem mutatták meg nekünk – MI MAGUNK VETTÜK AZOKAT ÉSZRE.

A fizikai, kémiai törvények mindig is olyanok voltak, amilyenek, nem változtak meg az idők során.

Pl. Erre a fényévekre lévő csillagrendszerek hozzánk elérő fényének elemzése és a megfigyelhető jelenségek leírására való képességünk a bizonyíték – ha az ottani anyagi rendszerekre más törvények hatnának, akkor nem tudnánk leírni a folyamataikat, tkp „csodáknak” tartanánk őket, és nem tudnánk összekapcsolni a mi, Föld felszínén tapasztalható jelenségekből levezetett ismereteinkkel.

Ha feltételezzük, hogy az anyag állandó, akkor törvényeit is állandónak vehetjük. Ezzel kapcsolatban bárki mondhatná, hogy ez csupán „empirikus” állítás. Csupán a tapasztalat terméke. Hivatkozhatna valaki arra is, hogy „igen, a MI világunkban ilyennek látszik”.

Elfogadom – azzal a feltétellel, hogy az ezt kijelentő szabatosan definiálja azt, hogy mit ért a „mi világunk” és az „ilyennek látszik” kifejezéseken.

Nem szeretek ilyen kijelentéseket tenni, sem párhuzamokat felállítani, mert erre tényleg csak akkor lennénk képes, ha jelen lettem volna az „anyag kialakulásánál”. Ha ilyesmiről egyáltalán beszélhetünk.

Olyan kérdés ez, mint a „mi volt eredetileg (is) a világegyetemben?”. Nos, erre a kérdésre igazán nem lehet pontosan válaszolni. Meg kell elégednünk azzal, hogy az anyag van, és hogy a törvényei állandóak. Merthogy – semmiféle fejlődés nem lehetett volna lehetséges, ha az anyag törvényei nem lennének állandóak. Hisz’ egy kialakult dolog valamin alapszik, s ha az alap változik, akkor az abból kialakult létező is változik. A világban pedig mindig azt tapasztaljuk, hogy az anyag és törvényei nem változnak, sem tervszerűen, sem spontán – állandóak, változatlanok és változhatatlanok.

Következésként azt vonhatjuk le, hogy HA FEJLŐDÉS LEHETSÉGES, AKKOR AZ CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG ÁLLANDÓ TÖRVÉNYEK ÁLTAL LEHETSÉGES, MIVEL CSAK ÁLLANDÓ TÖRVÉNYEK KÉPEZHETNEK BÁRMI TARTÓSNAK ALAPOT.

Az „állandó törvényekkel” kapcsolatos ellenvetések egyik legnépszerűbb, ámde tévedésen alapuló példája a relativitáselmélet ún. klasszikus fizikához való viszonya. Einstein elméletéről sokan azt mondják, hogy „alapjaiban változtatja meg a fizikát”, meg hogy „bebizonyítja, hogy amit eddig tudtunk, és amiben eddig bíztunk, az nem úgy van”, stb..

(Persze ilyen következtetéseket gyorsan le lehet vonni, ha valaki csak felületesen gondolkodik, és persze alapvető célja annak aláhúzása, hogy „semmiben nem lehetünk biztosak, tehát a mi elméletünk a helyes” – a manipulatív elme mindig a valóság törvényszerűségeinek határozatlanságát szeretné hangsúlyozni akkor, amikor önmagának határozott célja van, de a valóság törtvényei azt hátráltatják. Emellett az ún. „cáfolat pszichológiája” is közrejátszik néha, melynek lényege a puszta hatásvadászat: a nyilvánvalóval egyenesen szembemenni mindig is nagyobb érdeklődést vált ki, mint egy apróbb korrekció.)

Valószínűleg azok tehetnek ilyen kijelentéseket, akik nem értik az elméletet, csak azt tudják belőle felfogni belőle, hogy az anyagról az eddigi tapasztalatainktól eltérő dolgokat bizonyít (mint pl. hogy a sebességnövekedés tömegnövekedéshez vezet; a fénysebességnél nincs nagyobb sebesség; az anyag energiává alakulhat át, stb.).

Minderre egy következetesen gondolkodó elme csak azt mondhatja, hogy a relativitáselmélet pusztán OLYAN TÉNYEKET KÖZÖL AZ ANYAGRÓL, AMIT EDDIG NEM TUDTUNK RÓLA; CSUPÁN GYARAPÍTJA AZ ISMERETEINKET, DE NEM CÁFOLJA AZ EDDIGI TÖÜRVÉNYEKET – MINDÖSSZE AZT MUTATJA MEG, HOGY BIZONYOS, EDDIG NEM TAPASZTALHATÓ KORLÁTAIK VANNAK. És bármenyire is „korlátoltak” a newtoni fizika elemei, mégiscsak azok határozzák életünket, szinte 100%-osan, sőt, sokszor (vagy inkább általában), felesleges is tételeit ismerni, elegendő az empirikus gyakorlati tapasztalatunkra hagyatkozni – kétlem, hogy bárki is úgy fogna hozzá bármiféle tevékenységhez, hogy előzetesen tudatosan tisztázná az azzal kapcsolatos fizikai törvényeket.

Szóval, röviden: a relativitáselmélet csak hozzátesz az eddigi ismereteinkhez. Abból a szempontból fontosnak tartom, hogy megmutat valamit a világegyetem „végességéből” (mint pl. a lehetséges maximális sebesség), és így „lehűti” a gigantizmusra csaló emberi fantáziát. (Ami persze nem akadálya a fantáziálgatásnak – lásd a sci-fi irodalmat -, feltéve, ha tudatában vagyunk annak, hogy az csupán fantáziálás és úgy is viszonyulunk hozzá.)

Visszatérve a kiinduló ponthoz: az anyag törvényei állandóak – és ennek köszönhetően a létünk is! És itt a leganyagibb értelemben vett EMBERI-LÉTre gondolok.

Lássunk erre vonatkozólag néhány számot!

Az emberi test kétharmada víz. Az emberi testet 98%-ban mindössze 5 elem építi fel. Az összes többi elem mindössze 2%-ot tesz ki. Az emberi test leggyakoribb elemeinek tömegre vonatkoztatott összetételét az alábbi mennyiségi adatsor mutatja meg egy 70 kg-os ember esetén:

1. 45 kg oxigén
2. 12 kg szén
3. 7 kg hidrogén
4. 1,8 kg nitrogén

5. 1,7 kg kalcium

6. 0,7 kg foszfor

7. 0,25 kg kálium

8. 0,115 kg klór

9. 0,1 kg kén
10. 70 g nátrium

11. 42 g magnézium

12. 4 g vas
13. 2-3 g cink
14. 0,1 g réz

15. 0,01-0,02 g mangán

16. 0,004 g molibdén

17-24. Továbbá a mikroelemek: jód, vanádium, króm, kobalt, nikkel, bór, szilícium, szelén.

Természetesen mindezek csak építőkövek, a komplexitást ezek speciális kapcsolódási formái, ezen kapcsolódásoknak (kötéseknek) létrejöttét lehetővé tévő fizikai és kémiai körülmények (hőmérséklet, nyomás, összetétel, ph-érték, stb.) adják.

Minimális matematikai jártassággal megérthetjük, hogy az ember komplexitását ebből a csekély számú elemből csakis meglehetősen szigorú törvények hathatnak.

Természetesen nem variálódhatnak az anyagok tetszésük szerint, de tegyük fel, hogy ez így van, és végezzünk el egy egyszerű számítást erre a képtelenségre. Ha az ember alkotóelemei szabadon kombinálódhatnának, és ezen anyagoknak a minőségét az alkotóelemek sorrendje határozná meg, akkor ezekből 24!-féle (24 faktoriális), különböző anyag képződhetne, számszerűleg kb. 6,2 ∙ 10²³ db. Nyilvánvaló, hogy ez egy képtelenül nagy szám (névvel nevezve: hatszázhúsz trilliárd, vagy hatszázhúsz billiószor milliárd – csak érdekességképpen: a kémiában használatos anyagmennyiség mértékegységében szereplő Avogadro-szám értéke közelítőleg 602 trilliárd), és a vegyületek nem így épülnek fel – a számítás mindössze azt a kombinálódási potenciált igyekszik demonstrálni, amely csekély számú alkotóelem szimpla, sorrendtől függő lehetőségeiben rejlik.

Úgy vélem a fentiekből semmi mást nem lehet következtetésként levonni, hogy az anyagtörvények hihetetlenül szigorúan és elképzelhetetlen állandósággal hatnak – fejlődés, és bármely létező objektum tartós létezése pedig csakis és kizárólag ilyen törvényeken alapulhatnak!

Az ember pedig csakis azt a következetes, mégis szubjektív véleményt alkothatja, hogy ez így jól van, és valóban jó úgy a világ, ahogy van!

***

(kép forrás: ww.vilaglex.hu)

BRAIN STORMING, 1996-2012

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.