https://www.youtube.com/watch?v=33T4-Zgs_dg Tasi már az első mondatában téved, ugyanis SAJNOS az általa említett keletkezési elmélet nem a "legnépszerűbb", hanem tudományosan a legjobban alátámasztott. Továbbá: rohadtul téved abban is, hogy Darwin feltételezte az evolúciót - ő…

A kreacionisták és az Értelmes Tervezettség hívei akaratuk ellenére is meggyalázzák, lealacsonyítják azt a Tervezőt, akinek a Világegyetem és az Élet teremtését, tervezését tulajdonítják. Már maga az „isten által való tervezés” fogalma és feltételezése is alapjába…

Véletlenül akadtam rá a filmre, amit most hirdetnek egy egyik mozi portálon: „A természet IQ-ja” - színes, magyarul beszélő, magyar dokumentumfilm, 58 perc,…

(…) a hívők hite nem jelent igazolást hitképzeteik valóságosságát illetően – mivel sok hívő egyszerűen azzal véli igazoltnak a maga számára Isten létezését, hogy hisz benne. /Válasz Hansági cikkére/ Reagálás Hansági: Teizmus vagy ateizmus? című, nekem címzett…

Elmélkedés egy UFO-előadás jegyzeteiből Kép forrása: 7.___ Az előző rész végén a Föld korát és rajta az űrhajózásra is képes intelligencia kialakulását vetettem egybe. A 4.5 milliárd évhez képest persze elenyészőnek tűnhet az az idő, ami alatt a kifejezetten emberi…

Elmélkedés egy UFO-előadás jegyzeteiből Kép forrása: http://www.cartoonstock.com/newscartoons/cartoonists/sge/lowres/sgen164l.jpg 6.___ Elgondolkodtató továbbá az UFO-lógusok „HUMAOID”-képzete. Elméletük, azaz az ő elmondásuk szerinti „tapasztalataik” és leírásaik…

Paley becsapta a világot azzal, hogy az órára rátalálva azt hitte, hogy a készítője annak minden elemét önmaga találta ki, mindenféle előzmény nélkül. Rajzoló: BRAIN STORMING *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** (1.) Mit tervezett meg az „Értelmes Tervező”?…

Kritikai elmélkedések a kreacionizmus entrópiával és az anyagi világ törvényeivel kapcsolatos érveivel szemben… *** *** *** *** *** *** *** *** *** Manapság már igen sok „edzett” kreacionista tudja, hogy nem feltétlenül jó irány a biológia területén „hadat viselni” az…

süti beállítások módosítása