Az anyag semmiféleképpen nem az általunk ismert élet létrehozására „lett tervezve” – akkor nem létezne annyi, az életet lehetetlenné tévő dolog és hatás… (kép: BS-funpic comments: No.0570. – Amiért a BIG BANG után nem jött létre azonnal élet…) * * * * * * FELEKI…

https://www.youtube.com/watch?v=33T4-Zgs_dg Tasi már az első mondatában téved, ugyanis SAJNOS az általa említett keletkezési elmélet nem a "legnépszerűbb", hanem tudományosan a legjobban alátámasztott. Továbbá: rohadtul téved abban is, hogy Darwin feltételezte az evolúciót - ő…

A kreacionisták és az Értelmes Tervezettség hívei akaratuk ellenére is meggyalázzák, lealacsonyítják azt a Tervezőt, akinek a Világegyetem és az Élet teremtését, tervezését tulajdonítják. Már maga az „isten által való tervezés” fogalma és feltételezése is alapjába…

Véletlenül akadtam rá a filmre, amit most hirdetnek egy egyik mozi portálon: „A természet IQ-ja” - színes, magyarul beszélő, magyar dokumentumfilm, 58 perc,…

Paley becsapta a világot azzal, hogy az órára rátalálva azt hitte, hogy a készítője annak minden elemét önmaga találta ki, mindenféle előzmény nélkül. Rajzoló: BRAIN STORMING *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** (1.) Mit tervezett meg az „Értelmes Tervező”?…

Kritikai elmélkedések a kreacionizmus entrópiával és az anyagi világ törvényeivel kapcsolatos érveivel szemben… *** *** *** *** *** *** *** *** *** Manapság már igen sok „edzett” kreacionista tudja, hogy nem feltétlenül jó irány a biológia területén „hadat viselni” az…

(A római mitológiában: Jupiter – a legfőbb isten, a villám és mennydörgés istene; JANUS – a nap istene, minden bemenet és kijárat, minden ajtó és kapu istene, a kezdet és a vég) Teleológia… a legtöbben a teológiával keverik, és bár van közük egymáshoz, továbbá a…

süti beállítások módosítása